Változó környezet, alkalmazkodó erdőtakaró

Az MTA Agrártudományok Osztálya Erdészeti Tudományos Bizottsága „Változó környezet, alkalmazkodó erdõtakaró” címú tudományos ülésének főbb gondolatai.

Az erdei fafajok fajon belüli genetikai alkalmazkodottsága összefügg a helyi éghajlati körülményekkel. Ennek azért is lesz nagy jelentősége a jövőbeni klímaváltozásra való felkészülés során, mert nem tudhatjuk, hogy a helyileg alkalmazkodott populációk szaporítóanyaga lesz-e a jövőben a legjobban alkalmazkodó.

Dr. Monika Konnert, a Bajor Állami Szaporítóanyag Hivatal (ASP Teisendorf, Németország) igazgatója szerint a termőhelyi feltételek megváltozása komoly kockázatnövekedést jelent az erdőállományokra, amelyek a hosszú vágásfordulók miatt csak elegendően nagy genetikai változatosság (diverzitás) esetén képesek a veszélyekre „felkészülni”. A természetesen felújított erdőállományokban ez akkor valósul meg, ha az anyaállomány diverzitása megfelelő mértékű. A mesterségesen felújított erdőállományokban az alkalmazkodóképesség a jövőbeni az ökológiai adottságoknak megfelelő szaporítóanyag felhasználásával növelhető. Ehhez az eddiginél pontosabb adatokra van szükség a klíma, a fatermés és a tolerancia összefüggéseiről.

Az éghajlatváltozás erdőkre gyakorolt hatása miatt behurcolt és bevándorló növény- és állatfajok megnehezíthetik a természetes felújulást. A klímaváltozás miatt megelőzési stratégiát kell kidolgozni, és ennek részeként élő génbankok megteremtésével, kell megkezdeni a célszerű fafajcserék előkészítését. Vizsgálni kell az aszályokat jobban tűrő kelet-balkáni-pontusi fajok alkalmazhatóságát, így pl. a hamvas-, az olasz-, és a magyar tölgy, a keleti gyertyán, a keleti bükk dombvidéki ökotípusa, a platán és a juharok kelet-balkáni-pontusi (al)fajai telepíthetőségét.

Az erdei fák lényegesen nagyobb genetikai változatossággal rendelkeznek, mint más élőlénycsoportok. Ezt elősegíti, hogy párosodó képességük a szélbeporzás miatt rendkívül széles körű, több nemzetségben (pl. tölgyeknél) jelentős a fajok közötti hibridizáció és ezért – élettartamukhoz képest – aránylag gyors az alkalmazkodásuk. Ugyanakkor a szélsőséges klimatikus helyzetben lévő populációk genetikai változatossága, így alkalmazkodóképessége is, beszűkült. Szaporítóanyaguk optimális termőhelyekre nem ajánlható. Emellett segíteni kell az északi irányú migrációt, vagyis új, délkelet európai származásokat kell kipróbálni.

A globális átlaghőmérséklet az elmúlt száz évben emelkedett és a legmelegebb évtized a 21. század első évtizede volt, amit az antropogén eredetű üvegházhatású gázok okoznak. A 21. század végére a melegedés mértéke meg fogja haladni a két fokot. A jelentés kiemeli, hogy tovább nő a szélsőséges éghajlati események (pl. aszály, intenzív csapadékok) gyakorisága. A többletenergia nagy részét eddig az óceánok nyelték el, így ezek felső rétege is jelentősen melegedett. A klímaváltozás hatására az északi sarkvidék tengeri jégtakarójának kiterjedése csökkent, a déli sarkvidéké nőtt.

Sajnos a genetikai erőforrások nem szerepelnek sem az Erdőtörvényben, sem a Nemzeti Erdőprogramban és nincs magyarországi hivatalos erdészeti genetikai erőforrás stratégia sem. Ugyanakkor – az előre jelzett klímaváltozásra is tekintettel – a genetikai erőforrások figyelembevétele elengedhetetlen az erdőgazdálkodásban.

Szoros összefüggés van a fatermés és az erdészeti szárazsági index (FAI) között. A kedvezőbb FAI-értékek magasabb fatermést eredményeznek. A bükkös klímában évente nagyobb mennyiségű (3,45 t C/ha) szén kötődik meg, mint a gyertyános-tölgyes (3,16 t C/ha), illetve a cseres–kocsánytalantölgyes (2,16– 2,72 t C / ha) klímában. Ugyanakkor szárazabb klímában a földalatti biomassza mennyisége arányaiban nagyobb, mint a nedvesebb területeken.

A bükkösök egészségi állapota nem lineárisan romlik az időjárási tényezők hatására, hanem egy küszöbérték felett (65-ös módosított Ellenberg aszályindex) drasztikus romlás, illetve pusztulás következik be.

Az előrejelzések szerint Magyarországon a nyári csapadék mennyisége 2071 és 2100 között kb. 24%-kal lesz kevesebb, mint 1961 és 1990 között volt. A változás az ország déli, délnyugati részén lesz a legjelentősebb (30%-os csökkenés) és az északkeleti részen a legkisebb (17%-os csökkenés). A modellek szerint még ha az ország egész agrárterületét beerdősítenénk is, a csapadékcsökkenés csupán 18%-ra „mérséklődne”. Vagyis még egy elméleti drasztikus erdősítési program sem módosítaná jelentősen a klímaváltozás hatását.

(Forrás: Erdészeti Lapok CXLIX. évf. 1. szám (2014. január)